Bevezető
Ezen az oldalon szerettem volna összefoglalni a honlapom elkészítésének főbb mozzanatait, az alkalmazott programokat és trükköket. Aztán át kellett ezt gondolnom, mert olyan hosszú lett volna, hogy senki nem olvasná végig. Végül úgy döntöttem, itt csak pár gondolatot írok róla, az egyes feladatok mikéntjére pedig az adott oldalon fogok részletesebben írni. De nem is nyújtom tovább bevezetőmet, rátérek a lényegre.
Bizony sokszor kellett ügyeskednem, hogy végül a honlap (úgy, ahogy) megfeleljen mind magam elvárásainak, mind remélhetőleg a látogatóimnak is.

Ez már a sokadik nekifutás, áttervezés, verzió, mert mindig közbejöttek olyan váratlan dolgok, mint pl. a választott sablon nem kezelte a BOLD típusúszövegformázást, vagy nem akarta egyszerűen beilleszteni a képeket, hibaüzenetet adott helyette. Így maradtam egy egyszerű, igaz régebbi (2012-es) alapértelmezett sablonnál, ez a Twenty twelve. Slideshow helyett korszerű és akadálymentes webdesignt ad. Reszponzív, azaz nemcsak asztali számítógépeken, laptopokon, hanem tableten, telefonon is képes „jól” megjelenni, a weboldalak tartalmait a kijelzők méretéhez igazítja.
Ennek javítása érdekében bizony kicsit bele kellett piszkálnom a sablon stílusfájljába is, még ha ez erősen kerülendő is. Sajnos arra most nincs időm hogy új saját sablont hozzak létre erre a célra, de mivel ezt a sablont már nem frissítik, így nem áll fenn annak a veszélye, hogy egy esetleges verziófrissítés felülírja az általam belevitt stílusformázásokat.
Azért kellett változtatnom a sablon eredeti stílusán, mert mindenképp szerettem volna egy fejlécképet a weboldal header részébe. Ez viszont mobil nézetben olyan kicsi lenne már, hogy csak zavarna a jelenléte. Ezért 600px-nél kisebb kijelző esetén az image-header kép láthatóságát hidden-re, magasságának méretét pedig 0 -ra állítottam.

Helyette pedig az honlap nevének és címsorának alapértelmezetten nem megjelenített tulajdonságát változtattam meg, tehát 600px kijelző méret alatt jeleníti meg csak.
![]() |
![]() |
Sokat törtem a fejem, hogy miként kellene dokumentálnom a honlapom fejlesztésének lépéseit, hiszen ennek terjedelme folyamatosan csak nő. Először az oldalon elhelyezett anchorokban (horgony) gondolkoztam, azaz oldalon belüli hivatkozásokra. El is kezdtem így felépíteni, de egyre kevésbé tetszett, ahogy növekedett a mérete.

Végül úgy döntöttem, hogy az amúgy kezdőoldalnak választott statikus oldal helyett visszaállítottam a weblap kezdőoldalát “legutóbbi saját bejegyzésekre”, így a fejlesztés lépéseit blogszerűen külön bejegyzésekben fogom dokumentálni.
Három kategóriába szedtem a bejegyzéseket, elsőben a wordpress telepítésével, szerkesztésével foglalkozom. A második inkább annak stílusának, kinézetének bejegyzéseit gyűjti csokorba. Harmadik kategória a tananyagokhoz köthető bejegyzések, ide kerülnek az órai munkák beszámolói és az itthoni házi feladat szerű munkák.
A Tananyagok oldalon listába szedve is megmutatom az egyes tantárgyakhoz tartozó bejegyzéseket, innen átláthatóbb és egyszerűbb azok elérése.
Munkáim oldalon felsorolok pár CMS oldalamat, melyek nagy többségét a Drupal tartalomkezelő rendszer hajtja, de található köztük pl. egyszerű html oldalakból álló weboldal is, igaz már nagyon régen készült.
A Rólam és az Elérhetőségek oldalak a megbeszéltek szerint az iskola adatait tartalmazza.
Jó időtöltést az oldalamon, ha tudtam bárkinek segíteni az külön öröm számomra. Kérdésekre szívesen válaszolok. Feltehetitek azokat az adott bejegyzésnél hozzászólásban, vagy elértek a classroomon illetve messengeren.


